A Hullám

 2014.01.21. 16:35

Eredeti címe: Die Wolle

Rendező: Dennis Gansel

Főszereplő: Jürgen Vogel(Rainer Wenger)

Megjelenés: 2008.

A cím alapján valami strandolós, szörfös filmre gondolhatunk, de az első képkockák láttán egyből megváltozott a véleményem.

A film eredeti címéből kikövetkeztethetjük, hogy egy német filmről van szó, ami egyébként valós történet alapján készült. A főszereplő egy tanár (Wenger úr), aki megpróbálja meggyőzni diákjait arról, hogy a diktatúra ma is létezik. A kísérlet során a diákoknak saját kézjelük, ruhájuk és logójuk van. A Hullám nevű kísérlet annyira megváltoztatta a diákok gondolkodását, hogy készek voltak megtenni bármit. A kísérlet végére annyira elfajultak a dolgok, hogy a Hullámot be kellett szüntetni. Egy fanatikus diáknak azonban ez nem tetszett, így megpróbálta megakadályozni a "banda" felbomlását: Diáktársában súlyos testi sérülést okozott, végül magával is végzett. Mindezen bűncselekményért a szervezet vezetőjét, Rainer Wenger tanár urat vonták felelősségre, végül pedig letartóztatták.

Hogy ártatlanul-e, vagy sem, azt döntsétek el magatok! A tanár úr kezdetben úgy gondolta, jó ötlet lesz, ha diákok a saját bőrükön tapasztalják a diktatúra hatásait - egyébként szerintem kicsit túlzásba is vitte a dolgot. Csak a végén eszmélt rá a következményekre, a diákok persze az egész dolgot nagyon komolyan vették, és egész idő alatt a tánár mögött szerveződtek, na de ők is túloztak egy kicsit, bár azért úgy láttam, ezidő alatt barátságok is szövődtek, véleményem szerint ennyi jó dolog azért volt benne.

Úgy gondolom hogy a diktatúra rossz dolog, a történelem során mindig rossz vége lett, s napjainkban sincs ez másként.

A film egyébként nagyon elgondolkodtató, érdemes megnézni, szerintem mély hatással van az emberre.

MIHOVICS SZEBASZTIÁN

Címkék: kritika film

A bejegyzés trackback címe:

https://qpon.blog.hu/api/trackback/id/tr945773749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_judy_ 2014.01.21. 17:23:04

szia,

de érdekes, ezt a filmet pont a minap ajánlották egy ismerősömnek "művészfilm" témakörben. bár ő elsősorban depresszív hangulatú "műveket" keresett, ezért nem mertem megnézni (még az ajánlóját sem). viszont ez alapján a leírás alapján simán megnézném, nem hangzik rossznak! köszi!

Szebasztián Mihovics 2014.02.18. 16:46:26

Kedves Judy!
Örülök hogy tetszett a filmleírásom.
Na és megnézted a filmet?
Egyébként nem is olyan depresszív, mint amilyennek mondják. De ha Németországról és diktatúráról van szó egy helyen, akkor mindenki valami nagyon rosszra gondol. De a mai Németország nem olyan mint volt.
Biztatnálak hogy ajánld mindenkinek ezt a filmet.
Ha láttad szerintem te sem gondolod túl depresszívnek remélem...
süti beállítások módosítása